A telefon már alapjában véve egy elképesztő találmány. Nem is tudom, hogy mit érezhettek az első emberek, akik kipróbálták. Hiszen korábban minden üzenetet, amit mondjuk egy távoli családtagnak akartunk eljuttatni, levél formában kellett továbbítanunk. Ez pedig azt eredményezte, hogy nagyon ritkán hallottunk a másikról. A telefon ezt azonban teljes mértékben megváltoztatta. Az utóbbi évtizedekben ez a fejlődés pedig sokszorosára nőtt és megvannak a pozitív, illetve a negatív pontjai is.
A pozitívról nem kell hosszan beszélnem, mivel már mindenki a saját bőrén érzi. Ha eltévedünk valahol a városban mondjuk, elég csak bekapcsolnunk egy alkalmazást és máris pontosan meg lesz mutatva, hogy hol vagyunk. A negatív része számomra abban merül ki, hogy nem tudjuk értékelni azt, hogy mekkora ajándék van a kezünkben. Ha azonban ezt észben tartjuk, akkor valóban csak pozitív változást hozhat az életünkbe.
A másik technológiai vívmány, ami megkönnyítette az életemet, az a napelemrendszer volt. Sokan álmodoznak arról, hogy egy ilyen szerkezetet telepítsenek az otthonukhoz, viszont kevesen mernek belekezdeni. Én sem tudom, hogy mennyi idő alatt intéztem volna el az egészet, ha nem lett volna itt számomra a Napelem Rendszer oldala. Mindenki tudja, hogy a napelem beszerezésében nem a telepítés a legkomplikáltabb rész, hanem az, hogy miként működik az elszámolás.
Ezért is írtam be a napelem éves elszámolás kulcsszavakat az internetre és így találtam rá a Napelem Rendszer oldalára. Amint ránézünk egy oldalra, már rögtön egy kicsit érezhetjük, hogy az adott cégnek milyen a hozzáállása az általuk nyújtott szolgáltatáshoz. A Napelem Rendszeren pedig látszott, hogy nagyon odafigyelnek a megjelenésre, illetve a felhasználóbarát kezelhetőségre. Hiszen nem számít, hogy milyen jó ajánlattal rendelkezünk, ha az ügyfél nem talál semmit az oldalunkon.
Itt azonban ez a probléma egyáltalán nem volt jelen. Több cikk is elérhető volt a napelemekkel kapcsolatban, amik mind egy picit jobban meg tudják világítani azt, hogy mire érdemes odafigyelni, mikor egy napelemre akarunk beruházni. Engem főleg a napelem éves elszámolás érdekelt, mivel ezt tartottam az egyik legösszetettebb és változóbb témának. Rá is kattintottam az ehhez tartozó cikkre és elkezdtem az informálódást.
Az első meglepetésem az volt, hogy szinte mindent értettem. Tényleg nem számítottam erre, mivel tudom, hogy nem egy egyszerű témába csöppentem bele. A Napelem Rendszer számára azonban fontos, hogy az ügyfelei megfelelően legyenek tájékoztatva. Így tudatosabb döntést tudunk hozni és hosszútávon ez a bizalom az, ami kifizetődő egy cégnek. Ráadásul ez a tájékoztatás vezetett engem is ahhoz, hogy végre elhiggyem, hogy nem valami elérhetetlen dolog egy napelem telepítése.
A napelem éves elszámolás módja éppen változóban van, úgyhogy érdemes még most belekezdeni a dologba. Nem tudjuk, hogy mit fog hozni a jövő és a Napelem Rendszer sem megy bele spekulációkba. A napelem éves elszámolás cikket olvasva azonban egy dologról biztosan meg tudtam győződni, ez pedig az volt, hogy a napelem szinte mindig megéri.
Meg kell változtatnunk az energiával kapcsolatos hozzáállásunkat, mivel a Föld nyersanyagai végesek. A Napelem Rendszer pedig segít nekünk abban, hogy belépjünk a jövőbe. Felkerestem őket a telefonon és nem kellett heteket várnom, mire kijött egy szakember felmérni az otthonomat. Nemsokára pedig már boldog napelem tulajdonos is lettem. Nem bántam meg a beruházást, és másnak is ajánlom, aki nem akar annyit fizetni hónap végén.