pén. ápr 12th, 2024

Nem egyszerű dolog olyan fogorvost találni egy új városban, akire tényleg szívesen rábízzuk a fogaink egészségét. Persze ez közös munka, hiszen nekünk is fogat kell mosni, fogselymezni és ami csak belefér, de a fogorvos része is legalább ilyen fontos, hiszen ő meglátja azokat a hibákat is, amik még akár nem is okoznak fájdalmat, de később nagy galibához vezethetnek. Mivel én csak nemrégiben költöztem Budapestre, ezért eddig nem volt itt fogorvosom. Azonban nálam nagyon fontos az éves kontroll, ezért körbejártam a lehetőségeimet. A fogorvosok budapest határain belül is nagyon rokonszenvesek tudnak lenni pusztán egy weboldal alapján is, de az én döntésemen végül egy baráti ajánlás is sokat segített.

A második kerületben találtam egy olyan fogászatot, ami valóban már a weboldala alapján bizalmat ébresztett bennem. Ez bizony a fogorvosbudapest.info oldala. Hogy mi tetszett benne annyira? Hát az, hogy amellett, hogy az orvosokról is olvashatok, azokról a kritikus problémákról is bőségesen írtak, amitől az emberek általában a leginkább tartanak. Miután viszont ezekről ilyen bőséggel írnak, ezért ezek már nem tűnnek annyira ijesztő problémáknak. Gondolok itt tipikusan a bölcsességfog műtétre, a gyökérkezelésre, vagy csak egy egyszerű fogtömésre.

Egy fogorvos kiválasztásakor persze nem csak az jelent kérdést, hogy megvan-e a kölcsönös bizalom, hanem az is, hogy mennyibe kerülnek az egyes kezelések. Hiszen simán belefuthat az ember, hogy véletlenül valamilyen luxus rendelőt választ ki, aztán a gatyáját is ott hagyja azért, hogy megtudja, hogy minden rendben van. A fogorvosbudapest.info weboldalán azonban feketén-fehéren fel vannak tüntetve az árak. És nem hogy fel vannak tüntetve, de igazából olcsóbb árakat látok itt, mint amennyit a vidéki fogorvosomnál fizetnem kellett. Ezen túl pedig arról is egy átfogó képet ad a weboldal, hogy mennyi mindennel foglalkoznak ennél a fogászatnál. Mert ami talán nemmindennapos, hogy itt gyerekfogászat is üzemel, ahogyan paradontológiával is foglalkoznak. Mellette a pótlásokat és az implantációt is el tudják intézni nekünk, úgyhogy tulajdonképpen mindennel foglalkoznak, ami csak előfordulhat normál körülmények között. Ami talán még kényelmes is, hogy a panoráma röntgent is helyben meg tudják csinálni – ez szerintem nagy dolog, mert a vidéki fogorvosomnál mindig macerás volt az oda-vissza ingázás a panoráma felvétel miatt.

A fogászatot Dr. Pénzes Andrea álmodta meg, akinek nagyon tetszik a mottója, miszerint egy korrekt fogászat az ő igazi célja, ahová tényleg úgy érezhessék a páciensek, hogy bizalommal térhetnek vissza, értve ezt a szakértelemre és persze az ár-érték arányra egyaránt. Nem kell, hogy luxus legyen a minőségi fogászat.

A doktornő mellett még további kollégákat is bemutatnak a weboldalon, akik szintén a betegek rendelkezésére állnak a legjobb tudásuk szerint. Ha esetleg valakinek fontos az első benyomás, akkor már fotó alapján is megalapozhatja a szimpátiát és a nyugalmas fogorvoslátogatást – hiszen ez tényleg nehéz dolog.

Időpontot is lehet kérni a neten, ami azért egyszerű, mert ha este 9-kor jut eszünkbe, hogy időpontot szerettünk volna foglalni, akkor van lehetőségünk elküldeni a foglalást és nem felejtjük el, hogy ez még hátra van. A második kerületben, a Kacsa utcában van a fogorvosbudapest.info rendelője, úgyhogy, ha kellenek megbízható fogorvosok budapest területén, akkor én őket fogom választani. Ti se hagyjátok ki az éves ellenőrzést, mert ezek mindig megelőzhetik a nagyobb problémákat!